Üdvözlöm a Magyar Fémipari Kft. honlapján!

Cégünk 1996-ban alakult, akkor még egyéni vállalkozás formájában működött. Mára azonban elmondható, hogy számottevő tőkebefektetés nélkül, a lelkiismeretes, pontos és megbízható munkának köszönhetően, a vállalkozás a fémipari szerkezetgyártók és forgácsolási szolgáltatást nyújtó cégek élvonalába került.

A megalakulás éveiben kialakult ügyfélkörünk bizalmát hamar elnyertük, büszkén mondhatjuk, hogy az akkori megrendelőink többsége a mai napig is igénybe veszi szolgáltatásainkat.

A piaci viszonyok és a gazdasági érdekek változásának eredményeként társaságunk a nemzetközi piacon működő, főként nyugat európai cégeket, esetenként tengeren túli társaságokat is partnerei között tudhatja.

Az új piaci lehetőségek kapcsán 2008-ban korlátolt felelősségű társasággá alakultunk és megkezdtük a gyártmányok, alkatrészek, szerkezetek, egyedi termékek exportálását, valamint a vevőink igényeihez igazodóan, alkatrészek, gépelemek importálását is.

Értékeink közé tartozik, hogy minden általunk végzett területen teljes körű, komplex szolgáltatást nyújtunk, mely során különös hangsúlyt fektetünk a rugalmas ügyfélkapcsolatra és a minőségi munkavégzésre. Lépést tartunk minden újítással, ami a szakmát érinti, és továbbra is célunk, hogy szolgáltatásaink naprakészek legyenek.

Magyar Fémipari Kft

Szolgáltatásaink

  • Hegesztett szerkezetek, tervezése, gyártása
    Nagy mennyiségben, rugalmas hozzáállással vállaljuk bármilyen méretű acél és vasszerkezetek, mezőgazdasági gépalkatrészek, magánhasználatra szánt fémszerkezetek tervezését, kivitelezését Debrecenben
  • Hegesztési varratok ellenőrzése szemrevételezéses folyadékbehatolásos, ultrahangos eljárásokkal
    A hegesztést követő esetleges felületi hibák kimutatására a piacon elterjedt legmodernebb és megbízhatóbb módszereket használjuk. A minőség biztosítása cégünk legfontosabb elvárása
  • Hegesztési varratok minősítése
    Debreceni szakembereink hegesztési varratok minősítésével is foglalkoznak
  • Fémforgácsolási szolgáltatások: esztergálás, marás, köszörülés, vágás, darabolás
    Cégünk rövid határidővel vállalja debreceni telephelyén fém alkatrészek megmunkálását. Eszterga- és marógépeinkkel az Ön igényeire szabott termék elkészítése sem okozhat szakembereinknek problémát.
  • Kockázatfelmérés és kockázatértékelés
  • Felületkezelési eljárások: szinterezés, galvanizálás
    Rövid határidővel vállaljuk fém alkatrészek felületkezelését galvanizálás vagy szinterezés technológiával.
  • Műszaki és élelmiszeripari berendezések, valamint gépelemeik gyártása, forgalmazása, beszerzése
    Magyar és külföldi partnerek számára is vállalunk mezőgazdasági, élelmiszer-gyártás és feldolgozáshoz használt gépek elemeinek beszerzését, gyártását, forgalmazását
  • Egyedi alkatrészek tervezése (AutoCAD), kivitelezése
    Debreceni cégünk bármilyen különleges elképzelés, egyedi fém alkatrész megtervezését és kivitelezését is meg tudja valósítani
  • Munkavédelmi tevékenység, oktatások szervezése, tartása
    Napjainkban az ipari munkák során egyre hangsúlyosabb tevékenységgé vált a munkavédelem. Cégünk kiemelkedő figyelmet fordít az előírások betartására. Érdeklődés esetén vállaljuk munkavédelmi oktatások szervezését, lebonyolítását
  • Berendezések dokumentálása

Kapcsolat

Kérjen személyre szabott árajánlatot

MAGYAR FÉMIPARI Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató
Korlátolt Felelősségű Társaság

Magyar Fémipari Kft.


Telephely

HU-3533 Miskolc, Kerpely Antal utca 35.


Számlázás

Magyar Fémipari Kft. HU-4031 Debrecen Kishegyesi út 164.


office@magyarfemipari.hu

kovacs.attila@magyarfemipari.hu


Adószám: 14516924-2-09

Közösségi adószám: HU14516924

Cégjegyzék szám: 09-09-015853

Számla szám: 10403428-50505357-57521019

IBAN: HU79 1040 3428 5050 5357 5752 1019

SWIFT code: OKHBHUHB

Küldjön nekünk üzenetet